A hétvége- augusztus 5.

A nap képei ITT találhatóak 

Mintegy 4 óra alvás után, vasárnap reggel, időben felkeltem, hogy biztos odaérjek a templomba. Meglepetésemre Mike is felkelt, pedig, bár ugyan mondta, de nem számítottam rá, hogy ilyen kevés alvás után valóban eljön.

Reggel kilenckor kezdődött a mise a közeli szent Péter és Szent Pál templomban. A kiírásokon láttam már az interneten (és kollégáim is figyelmeztettek), hogy most nem angol, hanem ír nyelvű lesz a mise. Igazából számomra ez felvillanyozó volt, mert mindig tetszett az ír nyelv hangzása, de csak egy mondást ismerek, aminek tudom is nagyjából a jelentését: 'Anáil nathrach, ortha bháis bheatha, do thuar dhéanamh' .

Ahogy bementem a templomba, azonnal észrevetteem jópár különbséget. (Itt nem csináltam fotókat, valahogy illetlenségnek éreztem...).

Először is a templom alaprajza némileg más volt. Nálunk a főhajó mellett vannak a mellékhajók egy templomban, itt viszont pontosan az oltár vonalában voltak a mellékhajók. Itt voltak a mellékoltárok is. Az oltárkép helyett színes ólomüveg ablak volt, illetve az oltár területe jobban meg volt emelve, mint nálunk. Maga az egész templom sokkal világosabb volt, mint az otthoniak, köszönhető volt ez annak is, hogy sokkal kevesebb képet és szobrot láthattunk. 

A mise kezdetén az első dolog, hogy nem volt ministráns. A kehely és a tálca oda volt készítve az ostyával az oltárra, a víz és a bor viszont a hívek között volt egy kis asztalon. Ahogy észrevettem, nagy megtiszteltetés lehet a hívek között, ha ők viszik ki az Eukarisztia előtt. A második dolog, hogy ezen a gael típusú misén nem volt orgona, hanem gitárral és fuvolával kísérték. Természetesen a dalok szövegeit nem értettük, de hangzásviláguk nagyon közel állt az ír népzenéhez. Egyedül az Úr imája nem volt ilyen stílusú, viszont az sokkal közelebb állt a XIII.-XIV. szd.-i gregoriánokhoz, mint a mi verziónk.

A mise szerkezete is hasonló volt, annyi különbség, először is nem volt szentbeszéd, magyarázat. Ahelyett az atya elmondat angolul is az Evangéliumot, ami János könyvéből volt. (az a történet, amikor Jézus Kafarnaumban tanítja a híveit és itt nyilvánítja ki először, hogy rajta keresztül lehet elérni az örök életet).A másik különbség, hogy a hirdetést itt a szentbeszéd után tették meg, de ez most azért is lehet, mert a helyiek (akár hívők, akár nem) jelentős eseményre készülnek: a pápa Dublinba látogat három hét múlva. Kár, hogy én már akkor nem leszek itt...

Sajnos az atyával nem sikerült a mise után szót váltani, de itt is hiány van lelkipásztorokból, így sietnie kellett a következő templomba.

A mise után még pihentem egy kicsit, majd irányba álltam a közeli Howth település felé. Ez egy nagyon népszerű tengerparti kisváros Dublin mellett, ami ráadásul vonattal csak 5-6 perc tőlünk. 

Megérkezve nem is a tengerpart felé vettem az irányt, hanem az óváros előtti parkba, amiről egy kedves ismerősöm már jelezte, hogy elég jól néz ki. (Kösz Kozi!!!) Igaza is volt, fantasztikus erdei ösvényeket találtam, de sajnos hamar véget értek, mert az itt nagyon népszerű golf miatt sok területet átalakítottak pályává.

Ezután beugrottam a helyi piacra, hogy egyek valamit. Nos, nem hittem volna, hogy itt fogok enni egy lángost (szerintem vagy 15 éve volt, hogy utoljára ettem). A Nóra's Lángos egy magyar vállalkozó ötlete, aki itt csinálgatja a lángost minden nap és ahogy mondta nekem, elég jól megyeget is...

Egy sajtos-tejfölöset, légyszi...!
Egy sajtos-tejfölöset, légyszi...!
Gyönyörű...
Gyönyörű...

A lángosom után lementem a mólóra megnézni a tengert és a kikötőt. Szép a tenger meg minden, de én maradok alföldi gyerek:):):)

A kikötő után bejártam a várost és egy igazii gyöngyszemre bukkantam. Egy gótikus stílusú templomra, Itt lehetett fotózni bent, így ezeken a képeken látszanak azok a dolgok, amiket fentebb írtam. Kicsit azért meglepődtem, amikor kiderült a templomról, hogy a XVIII. század második felében épült, olyannyira viseli a gótikus jegyeket. Természetesen ez nem számít, csak az, hogy ez egy gyönyörű templom.

Miután hazaértem, azt terveztem, hogy ma este is ellátogatok a Whelan's pubba, ahol tegnap is voltam. A The Dublin Blues Cartel (Olyan tagokból álló blues-projekt, mint például Noel Bridgeman, a Skid Row egyik alapítótagja, de a "névtelen" zenészek is olyanokkal játszottak együtt studiózenészként, mint B.B. King...) lépett fel ma este 10:30-tól. Sajnos kiderült, hogy ma nincs éjszakai vonat, így ha el is mentem volna, akkor is indulni kellet volna legkésőbb 11-kor, hogy elérjem az utolsó buszt (a taxi meg pofátlanul drága, majd 30-40 eurót elkérnek, hogy ide kihozzák az embert,)

Nem baj, legalább kipihenem magam a holnapi glendaloughi kirándulás előtt...

Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el