A hétvége- augusztus 4.
A nap képei ITT találhatóak
Végre hétvége! A szombatot egy kis lustálkodással kezdtem, nem voltam hajlandó hétig felkelni (Jane szerint rosszabb vagyok, mint a férje. Látja, hogy átlagosan hajnali egyig, kettőig dolgozgatom, és hat-fél hét között már fenn is vagyok...) Szóval az ébredés utáni reggelinél Gerry azt a javaslatot tette, hogy nézzük meg Bray-t, egy kis falut, ami Dublin másik végén terül el. Mivel Mike-kal már előre megbeszéltük, hogy ezt a napot közös csavargással töltjük, kaptunk az ötleten és hamarosan robogott a vonat velünk Bray-be, ami egy kicsiny falu csupán, de nagyon sok ír szereti a tengerpartját, mert fürdésre alkalmas. Mikor megérkeztünk oda, valóban láttuk, hogy megérte eljönni, de miután szétnéztünk a parton, nemigen tudtuk, hogy mivel folytassuk. Ekkor kiszúrtunk egy kis ösvényt a falu szélén, ahonnan emberek szállingóztak. Mike ötlete alapján nekivágtunk az ösvénynek. Mint kiderült a környék egyik legkedveltebb gyalogtúra- ösvényének a kezdetét láttuk. nagyon hangulatos és szép helyeken haladtunk át, sokat gondolkodva azon, hogy tulajdonképpen hol is vagyunk. Útközben sokat beszélgettem Mike-kal, akiről így kiderült, hogy nyelvtanulás miatt küldte ide a cége Svájcból, mert kell az előmeneteléhez. Rendszeresen hasonlítottuk az itt megismert természeti és társadalmi dolgokat, szokásokat a svájci és magyar párjaikhoz, ezáltal nem csak az ír kultúrát és tájat fedeztem fel, hanem ízelítőt kaptam a svájci megfelelőjéből.
Időközben a végére értük az ösvénynek, ami jó 8-10 km hosszú volt, és egy két meredek, nagyon sziklás részt leszámítva nem volt vészes. A végcél Greystones kisvárosa volt, a városi vasútvonal vége. Itt olyan szerencsénk volt, hogy sikerült megnézni egy evezősversenyt a környék csapatai között. A verseny után szétnéztük a településen (no igen, el tudnék itt éldegélni....). ettünk egy finom ebédet, majd elindultunk vissza Dublinba, Baydoyle-ba, ahol élünk. A vonaton történt egy kiss fennakadás, mert aznap Liverpool- Napoli focimeccs volt a stadionban, ami pontosan a mi vonatunk útvonalára esett. Sikerült megtekintenünk a hely focidrukkerek legjavát... Azon beszéltünk Mike-kal, hogy ha már most ennyit isznak a meccs előtt, mi lesz velük utána?
Hazaérkezésünkkor kaptam az üzenetet spanyol ismerőseimtől, hogy este a Whelan's pubba terveznek menni, ahol éppen egy ír népzenei fesztivál utolsó napja van, több fellépővel. Ezt semmi esetre sem akartam kihagyni, sőt Mike is kapott az alkalmon, mert ő meg a szomszédos utcába készült bulizni a haverjaival.
A koncertek iszonyat jók voltak, bár időközben a legtöbb ismerősöm lemondta az estét, kivéve Miguelt és Ascent, akiket előző este ismertem meg. Velük volt Alan, Ascen szállásadójának 24-25 éves fia is. Alannal (A nevét nem angolosan 'Elen'-nek kell mondani, hanem ír hangzással 'Álán'-nak. hamarosan sok közös témánk lett, mert hasonló az ízlésünk zenék, könyvek, sörök és cigarettafajták terén. Pár korsó sör elfogyasztása közben nagyokat beszélgettünk. Érdekes, hogy az íreknek van egy akcentusa, aminek köszönhetően lényegében tökéletesen értem őket.
Miután a többieknek mennie kellett, megkerestem Mike-ot pár utcával odébb, hogy mi is menjünk. Kiderült, hogy az éjszakai buszig (Dublinban 23:30-kor leáll a tömegközlekedés, de meghatározott időközönként vannak éjszakai járatok hétvégén) van majd egy óránk, így addig várnom kellett egy discoban. Jajj! Érdekes szociológiai tapasztalatszerzés volt, hogy itt Dublinban hogyan mulatnak a helyi és a vendég huszonévesek. Magával azzal, ahogy buliztak, nem volt bajom, de átlagosan 20 percenként kimerevedtek, az arcuk Joker-masszká torzult és nyomtak egy szelfit magukról. Brrrrr! Az örökkévalóságba zárt művi pillanat, ami inkább ijesztő, mint vidám. A testrablók támadásában láttam ilyen arckifejezéseket....
Szerencsére hamarosan kijutottam komolyabb mentális sérülés nélkül és indultunk haza. Útközben megbeszéltük Mike-kal hogy másnap ő is eljön velem a templomba.